Az a mély lelki–szellemi tér, ahol az ember összegyűlt szenvedései, vágyai, ellentmondásai és feloldatlan erői izzásba kerülnek, mintha egy láthatatlan tűzhelyen főne egész belső anyaga. Ez a katlan egyszerre sötét és teremtő: ami belekerül, az nem marad változatlan, hanem vagy elhamvad, vagy új minőségben születik újjá. Hermetikusan ez a tégely, a retorta, a belső égető kemence másik képe, ahol a salak kiégése és az arany kiválása zajlik. Aki nem menekül ki belőle idő előtt, abban a tűz végül világossággá válik.
