Az a spirituális persona, amelyben az ember nem egyszerűen szerepet játszik, hanem éppen a „felébredt”, „tudó” vagy „meghaladott” ember képével azonosul. Ilyenkor a megvilágosodás nem valóságos átalakulás, hanem kifinomult önkép lesz, amely védi az egót a további önleleplezéstől. Hermetikusan ez a hamis Rubedo egyik árnyéka: fényt mutat, de nem hordoz valódi belső egyszerűséget. Ahol a szerep lehull, ott a világosság már nem látszani akar, hanem csendben működik.
