Az a lelki–szellemi eláradás, amikor a tudat régi partjai nem bírják tovább megtartani az elfojtott érzéseket, emlékeket, vágyakat és félelmeket, ezért minden egyszerre kezd felszínre törni. Nem puszta összeomlás, hanem tisztító ár, amely elmossa a megszokott önazonosság gyenge építményeit. Hermetikusan a vízözön a régi világ feloldódása, amelyben csak az marad meg, ami bárkává, vagyis belső megtartó edénnyé tud válni. Ami elmerül, az nem feltétlenül pusztul el; gyakran csak visszatér az ősanyagba.
