Az a mély, ősi tudatréteg, ahol a képek, ösztönök, kollektív emlékek és mitikus erők még nem különültek el világos fogalmakká, ezért egyszerre hatnak félelmetesen és szent módon. Ebben a homályban az ember nem racionálisan ért, hanem képeken, sejtéseken és belső megrendüléseken keresztül találkozik a létezés régebbi rendjeivel. Hermetikus értelemben ez a prima materia lelki árnyéka: zavaros, de termékeny mélység. Aki nem menekül el előle, az felismerheti benne a szimbólumok eredeti erejét.
