A belső ember archetipikus története, aki elhagyja az atyai házat, vagyis az eredet rendjét, hogy a mulandó világban keresse önmagát. A tékozlás itt nem csupán anyagi pazarlás, hanem a lélek erejének szétszórása vágyakban, szerepekben és külső bizonyosságokban. A hazatérés nem erkölcsi megszégyenülés, hanem a valódi önismeret pillanata: amikor az ember felismeri, hogy a szabadságot nem az eltávolodásban, hanem az eredethez való visszafordulásban találja meg.
