Az a belső küszöb, ahol az ember nem személyes emlékekkel, hanem a lélek mélyebb, időtlen tudásával találkozik. Ez az emlékezet nem múltidézés, hanem eredetfelismerés: annak sejtése, hogy a lélek régebbi és tágasabb, mint jelenlegi élettörténete. Hermetikus értelemben ez a kapu akkor nyílik meg, amikor a tudat elcsendesedik, és a múlt panoptikuma mögött megjelenik az örök rend emléke.
