Az eposzban Enkidu halála fordulópont: a hagyomány szerint Gilgames mély gyásza és saját halandóságától való félelme innen indítja el az örök élet keresését. Szimbolikusan Enkidu a vad, természeti, földből formált életerő társa és tükre, akinek elvesztése Gilgamest visszavonhatatlanul szembesíti az anyag mulandóságával. Hermetikus értelemben Enkidu halála a természetes ember halálának beavató képe: amikor a külső erő elnémul, a királyi tudat kénytelen belépni a halál, gyász és örökkévalóság kérdésének sötét kapuján.
