Az a végső, gyakran nagyon finom önvédelmi mozdulat, amellyel az ego még a teljes átadás küszöbén is megpróbálja fenntartani saját uralmát. Nem mindig nyílt lázadásként jelenik meg, hanem halogatásként, önigazolásként, félelemként vagy spirituális magyarázatként, amely meg akarja kerülni a valódi belső halált. Hermetikus értelemben ez az utolsó csomó a kapu előtt: amíg megmarad, a lélek látja a fényt, de még nem lép be egészen. Feloldódása nem erőszakkal, hanem igaz önátadással történik.
