Az a lélekből fakadó minőség, amely már nem saját hiányának, sértettségének vagy elismerésvágyának kielégítésére irányul, hanem képes a nagyobb rendet, a másik embert és a szolgálatot is érzékelni. Ez nem önmegtagadás, hanem a középpont áthelyeződése: az ego többé nem egyetlen mércéje a valóságnak. Gnosztikus–hermetikus értelemben ami túlmutat az önzésen, az már a lélek szabadságának jele, mert nem elvesz, hanem átenged, nem birtokol, hanem részt vesz.
