A kifejezést egyszer dolgozom ki, mert kétszer szerepelt a felsorolásban. Ezek azok a visszatérő értelmezési sémák, ítéletek, önmagyarázatok és belső mondatok, amelyekkel a személyiségtudat újra meg újra ugyanúgy rendezi a valóságot. Nem puszta gondolatok, hanem belső pályák, amelyek meghatározzák, mit veszünk észre, mitől félünk, mit igazolunk, és mit zárunk ki. Hermetikus értelemben ezek a minták a régi tudat láthatatlan formái: csak akkor oldódhatnak, ha az ember már nem azonosul velük, hanem éber tanúként látja működésüket.
