Versailles a királyi pompa, központosított hatalom és reprezentatív rend jelképe, míg Trianon a történelmi szétszakítottság, veszteség és kollektív seb egyik magyar emlékezeti pontja. Együtt olyan tengelyt alkotnak, amelyben a külső hatalom díszlete és a történelmi következmény fájdalma egymásra felel. Hermetikus értelemben Versailles és Trianon azt mutatja meg, hogy a forma, ha elveszíti élő szellemi középpontját, előbb pompává, majd töréssé válhat. A külső történelem így belső tanítássá lesz: minden üres középpont egyszer számon kéri saját hiányát.
