Az a külső és belső állapot, amikor az ember figyelme egyik jelenetről, ingerből, történetből vagy szerepből a másikba sodródik, mintha az élet folyamatos előadássá válna. A műsorok egymásutánja eltakarhatja a csendet, mert mindig ad valamit nézni, értelmezni vagy reagálni, miközben a lélek mélyebb kérdése háttérben marad. Hermetikus értelemben ez a szétszóró világ egyik működése: a tudat szórakozik, de nem feltétlenül ébred.
