Az ókori orfikus hagyomány beavatási gyakorlatai, amelyek a lélek isteni eredetére, tisztulására és túlvilági útjára irányították a figyelmet, miközben a felejtésből az emlékezés felé hívtak. A misztérium itt nem titok, hanem átalakulás: az ember nem információt kap, hanem új létállapotba lép. Az orfikus szemléletben a test és a sors kötelékei nem tagadandók, hanem megtisztítandók, hogy a lélek „hazataláljon”. A beavatás célja nem hatalom, hanem a belső rend helyreállítása.
