Latinul „holt fej”, az alkímiai műveletek (főként égetés, desztilláció) után visszamaradó, látszólag élettelen és értéktelen maradék megnevezése. A hermetikus olvasatban ez mindaz, ami a folyamat végén nem emelkedik fel a finomabb szintekre: a megkövült minta, a kiégett só, a lélekből kihulló salak. Mégsem puszta hulladék, mert gyakran épp ez a „fix” maradék jelzi, mi az, ami bennünk változásnak ellenáll, s így a következő transzformáció nyersanyaga lehet. A caput mortuum ezért egyszerre a veszteség képe és a munka józan tükre: mi az, ami benned már nem él, és mi az, ami még nem tudott megszületni.
