Az a belső állapot, amely a nigredo sötét bomlása után megjelenő albedó minőségét „izzásként” fejezi ki: nem hideg fehérség, hanem élő, átvilágító tűz. Ilyenkor a tudat már nem küzd a sötéttel, hanem fényt enged rá, és a zavaros, asztrális maradványok mintegy kiégnek a lélek jelenlétében. A fehér izzás a separatio és a coagulatio közti tisztulás tere, ahol a szándék egyszerűvé válik, és a belső rend magától összeáll. Jele, hogy kevesebb magyarázat kell, mert a lényeg csendben nyilvánvaló.
