Az a belső „kiállítótér”, ahol az ember múltjának emlékei, szerepei, sérelmei és egykori önazonosságai egymás mellé rendezve tovább élnek, mintha még mindig jelenvalók lennének. Ezek a formák gyakran már nem élő erők, mégis hatnak, mert a tudat újra és újra visszatér hozzájuk. A hermetikus látás szerint a múlt panoptikuma addig tart fogva, amíg az ember nem különbözteti meg az élő jelent az emlékezeti képektől. Ami múzeum, azt nem szabad tovább lakóhelyként használni.
