Az a zárt, súlyos és mozdíthatatlannak tűnő belső tér, amelyben a régi én végleg elveszíti mozgását, és ahol a személyiség számára minden életjel megszűnni látszik. A kő itt a megkötött anyag, a koporsó pedig az átalakulás szent edénye, amely nem engedi tovább a régi forma menekülését. Hermetikusan a kőkoporsó a mortificatio és putrefactio mélypontja: ami ide kerül, annak már nem javulnia kell, hanem meghalnia, hogy más minőségben születhessen újjá.
