Az a beavatási helyzet, amikor az ember már képes valamit érzékelni a lélek, a szellem vagy a belső rend üzenetéből, de még vizsgáznia kell abban, hogy azt tisztán, önérdek és torzítás nélkül adja-e tovább. A közvetítés nem puszta továbbmondás, mert a közvetítő saját tudatminősége mindig színezi azt, amit hordoz. Hermetikus–gnosztikus értelemben ez a próba különösen kényes: a fény könnyen keveredik személyes vággyal, szereppel vagy szellemi önképpel. A tiszta közvetítés ott kezdődik, ahol az ember nem önmagát akarja hallhatóvá tenni, hanem azt, ami rajta keresztül szólni kíván.
