Az a belső erő vagy tudatállapot, amely a régi önazonosságot, sérüléseket, hűségeket és megszokott mintázatokat őrzi, nehogy az ember valóban átlépjen egy új létállapotba. Nem feltétlenül ellenség, inkább kapuőr, mert azt védi, ami valaha a túlélést szolgálta, még akkor is, ha ma már a lélek útjának akadálya. A múlt őre mindig a visszafordulás felé húz, és a régi történet folytonosságát akarja fenntartani. A beavatás ott kezdődik, ahol az ember felismeri: nem mindent kell tovább vinnie abból, amit eddig önmagának hitt.
