Az a belső pillanat, amikor a sokféle félelem, árnyék, ösztön, káprázat és elfojtott tartalom mögött az ember felismeri, hogy mindez ugyanannak az elválasztottságnak különböző alakja. A sötétség ilyenkor már nem számtalan ellenségként jelenik meg, hanem egyetlen mély tanításként: ott nincs fény, ahol a lélek elveszítette kapcsolatát eredetével. Hermetikus értelemben ez a felismerés egyszerűsít, mert nem minden árnyékkal külön kell harcolni, hanem a középpont fényét kell visszahívni. Amikor a sötétség egyetlen arccá válik, már közel van ahhoz, hogy lelepleződjön.
