Az az állapot, amikor az ember már nem használja a szerepet, hanem a szerep használja őt, és fokozatosan átveszi a helyét a belső igazságnak. Ilyenkor a személyiség biztonságot talál abban, hogy tudja, miként kell megjelennie, mit kell mondania, hogyan kell hatnia, de közben elveszíti élő kapcsolatát a lélek spontán valóságával. Hermetikus értelemben a szerep fogsága a persona petrifikációja: a maszk már nem takar, hanem börtönné keményedik.
