Az a belső kép vagy élmény, amely a teljesség, egység vagy beteljesültség ígéretét hordozza, de még nem a valóságban, hanem a tudat képalkotó terében jelenik meg. Ez az álomkép gyakran a lélek valódi emlékezésének visszfénye, ugyanakkor keveredhet a személyiség vágyával is, ezért könnyen délibábbá válhat. Hermetikusan nem elutasítandó, hanem megkülönböztetendő: mutatja az irányt, de nem azonos az úttal. A veszély ott van, ha az ember megelégszik a látvánnyal, és nem vállalja az átalakulást.
