Az a torzult vágyerő, amely már nem az élet felé nyit, hanem lassan megmérgezi a látást, a döntést és a kapcsolatokat, mert mindent saját beteljesülésének eszközévé akar tenni. Ilyenkor a vágy nem irányt mutat, hanem ködöt bocsát a tudatra, és a lélek valódi hívását összekeveri az asztrális sóvárgással. Hermetikusan ez a tisztátalan kén és a zavaros higany keveréke, amely bűvöletet teremt, de nem szabadságot. A méreg akkor kezd oldódni, amikor az ember felismeri: amit birtokolni akar, az valójában saját belső hiányának képe.
