Az a külső és belső ellenmozgás, amely akkor támad fel, amikor az ember valóban elindul a lélek útján, és ezzel megbontja a régi rendhez való alkalmazkodását. A világ ilyenkor nemcsak emberekben, körülményekben vagy elvárásokban védekezik, hanem az ember saját megszokott mintáiban is, amelyek visszahúznák a korábbi állapotba. Hermetikus értelemben ez a dialektikus természet önfenntartó reflexe: ami a régi körforgást szolgálja, ellenáll annak, ami ki akar lépni belőle.
