Az a finom, emelkedettnek látszó állapot, amelyben a személyiség a meghatottság, a szent hangulat vagy a lebegő bensőségesség érzetét kelti, miközben a valódi belső átalakulás nem történik meg. Ilyenkor az ember nem a lélek csendjében áll, hanem annak esztétikus utánzatában, és az áhítat inkább hangulat, mint igaz jelenlét. A gnosztikus megkülönböztetés számára ez veszélyesebb lehet a nyílt hitetlenségnél, mert a látszat itt szent köntöst ölt. Ahol valódi átszellemültség van, ott kevesebb a pátosz, és több a tisztaság.
