Az a finom belső folyamat, amelyben a korábban egymást kizáró erők — fény és árnyék, férfi és női princípium, akarat és befogadás, halál és újjászületés — nem harcolnak többé vakon, hanem lassan felismerik egymás szükségességét. Ez még nem a coniunctio beteljesülése, hanem annak előkészítő mozgása, ahol a feszültségből fokozatosan termékeny kölcsönösség születik. Hermetikusan ez az a pillanat, amikor az ember már nem egyik pólust akarja legyőzni, hanem a magasabb egység felé kezd érni.
