A gnosztikus úton az én-tudat – vagyis a személyiség középpontjaként megélt „én vagyok” – nem végső valóság, hanem fátyol. Az önbeavatás egyik első fázisa ennek a megtévesztő önazonosságnak a leleplezése, amely az örök lélek helyére lépett. Ez a hamis én a világ tükréből építkezik, múltból, neveltetésből, elvárásokból. A „ki vagyok én?” kérdés itt nem filozófiai, hanem belső robbanás, melynek során az én-tudat visszahúzódik, és megmutatkozik a valódi szellemi középpont.
