Az a belső esemény, amikor a lélek a mulandó formák, sorsképek és széthulló azonosulások mögött újra felismeri azt az isteni jelenlétet, amely soha nem tűnt el, csak eltakaródott. Nem időbeli visszatérésről van szó, hanem tudati megnyílásról: az Örökkévaló akkor „tér vissza”, amikor az ember többé nem a változót tekinti végső valóságnak. Hermetikus értelemben ez a coniunctio magasabb fénye, ahol a lélek emlékezete és a szellemi eredet újra egymásra talál. Ami visszatér, valójában mindig jelen volt, csak a tudatnak kellett megtisztulnia hozzá.
