Az a finom belső perem, ahol a mulandó tudat először érinti meg azt, ami nem időből, emlékből vagy sorsból ered. Nem földrajzi vagy kozmikus határ, hanem tudati küszöb: az ember még az időben él, de már megsejti az időn túli rend jelenlétét. Hermetikus értelemben ez a határ egyszerre félelmetes és kegyelmi, mert mindent viszonylagossá tesz, amihez az ego ragaszkodott. Aki ide ér, annak már nem elég a múlandó magyarázat.
