A beavatás nyelvén az a belső megnevezés, amely nem a szerepeinkből, hanem a lényegünkből fakad, és egy átlényegült identitást jelez. Az „új név” nem címke, hanem rezgés és hivatás: annak kimondhatatlan iránya, amerre a lélek valójában tart. Akkor születik meg, amikor a régi önazonosságok leválnak, és az ember már nem önmagát védi, hanem az igazságnak enged.
