A bálványimádat nem csupán külső szobrok vagy képek tisztelete, hanem minden olyan belső mozdulat, amikor az ember a végső valóság helyére valami részlegeset emel. Ilyen bálvány lehet egy eszme, egy tanítás, egy személy, a saját különlegesség, vagy akár a spirituális élmény is, ha azt abszolúttá tesszük. A hermetikus–rózsakeresztes hagyomány szerint a bálvány mindig azt ígéri, hogy megkímél a belső átalakulástól, miközben éppen attól választ el. Ott kezdődik a szabadulás, ahol az ember felismeri: amit imádott, az nem a Forrás volt, csak annak helyettesítő képe.
