Az a belső mozdulat, amikor az ember a végső valóság helyére valamilyen részleges dolgot emel, és attól várja azt, amit csak a Forrás adhatna meg. A bálvány nemcsak tárgy vagy kép lehet, hanem eszme, tanítás, tekintély, szerep vagy saját spirituális önkép is. Gnosztikus értelemben a bálványimádat mindig helyettesítés: elkerüli az élő kapcsolat kockázatát, és cserébe biztos kapaszkodót kínál. A szabadulás ott kezdődik, ahol az ember felismeri, hogy amit imádott, az nem az igaz, csak annak kényelmes másolata.
