Azok a láthatatlan falak, amelyek között a személyiség megszokott önvédelme, félelmei és biztonsági rendszerei működnek, s amelyek egy ideig óvnak, később azonban el is zárnak az élő átalakulástól. A burokélet nem hamis teljesen, csak szűk: saját klímát teremt, ahol a lélek hívása tompábban hallatszik. Hermetikus értelemben a határ akkor válik láthatóvá, amikor az ember már érzi, hogy ami eddig megóvta, most már fogva tartja. A beavatás ott kezdődik, ahol a burok többé nem otthon, hanem átlépendő perem.
