Hermetikus–gnosztikus értelemben ez a kijelentés azt fejezi ki, hogy a végső valóság nem a változó jelenségek világa, hanem az örök, isteni Rend és Tudat, amelyből minden lét fakad. A múlandó formák „valósága” relatív: a tükörszféra és az asztrálvilág képei elragadhatnak, mégis időhöz kötöttek, ezért nem végsők. Rózsakeresztes olvasatban ez nem világmegvetés, hanem iránytű: a szív középpontjához hív, ahol a lélek eredeti otthona sejlik fel. A mondat próbája az, hogy nem menekülünk-e vele a földi feladat elől, hanem az istenit hozzuk-e le élő rendként a tettbe.
