Az Egy csendje az osztatlan lét mély nyugalma, ahol még nem született meg a különbség, a vágy, a kérdés és a válasz kettőssége. Ez a csend nem üresség, hanem minden forma előtti teljesség, amelyből a teremtés hangja később előléphet. Gnosztikus–hermetikus értelemben az ember akkor közelíti meg ezt a csendet, amikor a személyiség zajai elhalkulnak, és a lélek már nem keres, hanem emlékezik. Az Egy csendje nem magyarázható, csak megközelíthető.
