Az a belső tér, ahol a múlt nem történetként, hanem sűrű lenyomatként őrződik: képekben, testi emlékekben, hangulatokban, félelmekben és megmagyarázhatatlan vonzódásokban. Nem minden, ami ebben a kamrában van, tudatosan hozzáférhető, mégis hat a jelen döntéseire és önazonosságára. Hermetikus értelemben az emlékezeti kamra a lélek belső archívuma, amelyet nem kifosztani, hanem megvilágítani kell. Ami itt feltárul, az a múlt fogságából a belátás anyagává válhat.
