A szellemi ember rejtett magva, amelyet az isteni világ ültetett minden lélek mélyébe. Ez a mag nem fejlődik, hanem felébred – amikor az ember elhagyja az önazonosulást a testtel, a szereppel, a karmával. Az isteni vetőmag nem más, mint a bennünk élő Krisztus-elv: a világosság potenciálja, amely az anyagba szállt alá, hogy onnan újjászülethessen.
