Az a tiszta belső jelenlét, amely nem azonnal minősít, vádol vagy magyaráz, hanem előbb látni engedi azt, ami van. Nem közöny és nem értékvesztés, hanem olyan éberség, amelyben a lélek nem keveri össze a megfigyelést az ítélkezéssel. Hermetikus értelemben ez a belső lámpás egyik legfontosabb működése: csak az alakítható át valóban, amit előbb torzítás nélkül megláttunk.
