Az az állapot, amikor az ember annyira azonosul a belső képekkel, hiedelmekkel és asztrális benyomásokkal, hogy már nem lát rájuk kívülről, és valóságnak éli meg őket. A káprázat nem feltétlenül durva tévedés, gyakran finom, fényesnek tűnő illúzió, amely elfedi a lényegi igazságot. Gnosztikus értelemben ez az egyik legmélyebb kötöttség, mert a fogság láthatatlan. A felszabadulás ott kezdődik, ahol a látás megtisztul, és az ember már nem hisz el mindent, amit lát.
