Az a tapasztalati mező, ahol a képek, vágyak, hiedelmek és vetítések olyan erősen hatnak, hogy az ember a látszatot valóságnak, a belső visszfényeket pedig igazságnak hiszi. Ez nem egyszerű tévedés, hanem egész világérzékelés, amelyben a tudat saját torzulásain keresztül nézi a létet. Hermetikus–gnosztikus értelemben a káprázat világa a tükörszféra és az asztrális mező fogságával rokon: ragyoghat, ígérhet és elvarázsolhat, mégsem vezet a Forráshoz. A szabadulás nem a világ megvetésével, hanem a látás megtisztulásával kezdődik.
