Az a tudati színpad, amelyre az ego képzeletben feláll, hogy onnan nézze, értékelje és irányítsa a világot, miközben valójában a saját bizonytalanságát kompenzálja. Ilyenkor az ember nem a tapasztalatban él, hanem „fentről” beszél róla, mintha kívül állna a törvényen és a tanuláson. A képzelt pódium a tekintély illúziója, amely elzár a valóság visszacsatolásától, mert mindent magyaráz, de semmit nem enged átformálni. A beavató munka jele, amikor a pódium leomlik, és a szív újra talajt fog.
