Az az emberi állapot, amikor a lélek hívása már felismerhető, az irány is sejthető, de a személyiség még halogat, mérlegel, visszanéz vagy külső bizonyosságra vár. A késlekedés nem mindig gyávaság, gyakran a belső anyag éretlensége, a félelem és a megszokott önazonosság nehézkedése okozza. Hermetikus értelemben a késlekedő ember a küszöb előtt áll: már nem egészen a régi világé, de még nem adta oda magát teljesen az útnak. A késlekedés akkor válik veszéllyé, amikor az érlelő türelemből önigazoló halogatás lesz.
