Az a belső bezártság, amelyet nem külső falak, hanem félelmek, hiedelmek, bűntudatok, vágyak és önazonosságok alkotnak, ezért az ember sokszor szabadságban élve is fogva marad. A lelki ketrec különösen erős akkor, ha a rácsait szentnek, erkölcsösnek vagy szükségszerűnek hisszük, mert így a kötés igazolást kap. Hermetikusan ez a tudat petrifikált állapota, ahol a lélek mozgása beszűkül, és az élet ismétlődő minták köré záródik. A szabadulás nem a ketrec szétzúzásával, hanem annak felismerésével kezdődik.
