Az ember valódi „ki vagyok én?” kérdésére esik a hangsúly. A lényegi önazonosság nem szerepekből, múltból, sebekből vagy teljesítményből fakad, hanem abból a mélyebb belső valóságból, amely a változó személyiség mögött is megmarad. Gnosztikus–hermetikus értelemben ez a lélek eredetének felismerése: amikor az ember többé nem abban keresi magát, ami elmúlik, hanem abban, ami átvilágítja a múlandót.
