A liturgia az a szertartásos rend, amelyben az ember a látható formákon keresztül a Láthatatlan felé igazodik, vagyis a szó, gesztus, ritmus és csend egyetlen „szent renddé” szerveződik. Hermetikus értelemben a liturgia akkor élő, ha a forma nem helyettesíti, hanem hordozza a belső tüzet, és a külső rend a szív rendjét segíti megszületni. Gnosztikusan a liturgia próbatér is: könnyen válhat szív nélküli renddé, ha a jelenlét helyére automatizmus lép, és a lélek hangját elnyomja a szerep. A valódi liturgia a belső és külső „igen” egysége, ahol a cselekvés nem utánzás, hanem emlékezés.
