Az a felvett arc, amelyet a személyiség a túlélés, az elfogadás vagy a kontroll érdekében hord, és amely idővel összetéveszthetővé válik a valódi énnel. A maszk nem feltétlen hazugság, inkább védelem, de ha tartóssá merevedik, elszigetel a lélek hangjától, mert a figyelem kifelé rögzül. Hermetikusan a maszk akkor lepleződik le, amikor a belső rend már nem fér bele a szerepbe, és a kisugárzás ellentmond a külső képnek. A levétel nem szégyen, hanem visszatérés a középpontba.
