Az az állapot, amikor egy érzés, eszme, személy vagy belső kép oly mértékben tölti ki a tudatot, hogy az ember fokozatosan elveszíti szabad viszonyát önmagához és a valósághoz. A tragédia nem pusztán a túlzott intenzitásban rejlik, hanem abban, hogy a megszállottság kezdetben gyakran értelmet, ragyogást és küldetést ígér, miközben lassan kiszorítja a csendes középpontot. Hermetikusan ez a lángoló asztráltest egyik legsűrűbb formája, ahol a tűz már nem világosít, hanem felemészt. A kijózanodás többnyire veszteséggel jár, de nélküle nincs visszatérés a lélek rendjéhez.
