Az a lelki állapot, amikor az ember saját fájdalmát, hiányát vagy igazságtalanságát úgy szemléli, hogy közben észrevétlenül belső kiváltsággá alakítja szenvedését. Az önsajnálat nem azonos a valódi seb átérzésével; inkább finom narkotikum, amelyben a személyiség megpihenhet saját történetének középpontjában. Hermetikusan ez a megkötött víz állapota: fájdalom, amely nem tisztul, hanem önmaga körül kering. A szabadulás ott kezdődik, ahol a szenvedésből nem identitás, hanem együttérzőbb tudat születik.
