Az a folyamat, amikor a persona – a világ felé mutatott arc – nem híd, hanem páncél lesz, és a szerep átveszi a vezetést a lélek fölött. A torzulásban a külső kép fenntartása fontosabbá válik, mint a belső igazság, ezért az ember „helyesen működik”, de nem él, és egyre erősebb lesz a belső üresség. Ilyenkor a maszk már nem takar, hanem helyettesít, és a kisugárzás lassan ellentmond a kimondott szavaknak. A gyógyulás nem szereptelenség, hanem átlátszóság: hogy a persona újra szolgáljon.
