Az a képzeleti működés, amelyben az ember belső vágyait, félelmeit, hiányait és el nem ismert részeit külső képekre, személyekre vagy „spirituális” tapasztalatokra vetíti rá. Ilyenkor az imagináció nem teremtő látás, hanem torzító tükör, amely a saját pszichikai tartalmakat kozmikus vagy sorsszerű jelentéssel ruházza fel. A gnosztikus út számára ez különösen megtévesztő, mert részben igaznak tűnő képekből sző önigazolást. A tisztulás ott kezdődik, ahol az ember már nem hisz el automatikusan mindent, amit belül lát.
